A hinta egy szenzációs játékeszköz

Sok szülőnek jelent kihívást egy stresszes munkanap után, hogy találjon kellő erőt a nap további részére. Főleg azért, mert sokszor a gyerekeket játszótérre kell venni, ha nem szeretnék, hogy teljesen képernyőfüggővé váljanak. A szabad levegő hatására viszont sokszor feltudnak töltődni és összeségében örömteljes program lesz mindenkinek a játszótér meglátogatása.

Ezen belül pedig sok esetben a hinta áll az ottlét középpontjában. A gyerekek számára izgalmas az átélt ringató hatás, a sebesség és az ehhez szükséges mozgáskoordináció kifejtése. A szülők pedig örülnek és hálásak a hintáért, hogy a gyerekek garantáltan fáradnak és könnyen elfognak aludni majd lefekvéskor.

Ha csak ezeket tartjuk szem előtt, akkor is fontos lesz a hinta szerepe az ilyen családi programokban, de ha tudatosítjuk magunkban a rengeteg pozitív következményét, akkor nélkülözhetetlenné válik. A gyerekek szeretnek mozogni és ezt sokféleképpen meg is tudják valósítani. A hinta viszont egy speciális mozgáskoordinációt követel a részükről, mely során rengeteget fejlődik a koordinációs képességük. A tudósok szerint ezek fontos alapjai lesznek azt ezt követő évek tevékenységeinek. Ráadásul sok esetben megfigyelték, hogy a hintának köszönhetően, a gyerekek ügyesebbek lesznek a kognitív és a fizikai tevékenységek során is. Sokak szerint pedig a mentális egészségben is felbecsülhetetlen a szerepe.

Ennek a tudatában azt mondhatjuk, hogy a hintában egy elképesztő csodaszert láthatunk és a szülők felelőssége, hogy a gyerekeik megfelelően fejlődjenek a használata által.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.