Egy klasszikus töltőtoll mindig jól jön de lássuk milyenek vannak még!
Vannak kalligrafikus tollhegyek, amikkel teljesen más hatást lehet elérni mint a simmákkal. A kalligrafikus tollhegyekben gyakran nemcsak egy bevágás van, hanem több, hogy ezzel is növeljék az átfolyó tinta mennyiségét ezáltal teljesen megváltozik az íráskép. Érdekesség, hogy a három részre osztott hegyű tollakat „zenetollaknak” is hívják, mivel általában ezeket használják a kottaíráshoz. Vagy még inkább használták régebben de még ma is előfordul mert nagyon praktikus és tökéletesen használhatóak erre ezek a tollak. Bár a legtöbb tollhegy kör alakban végződik (különböző méretben), más alakú hegyek is előfordulnak. Egyéb típusú hegyek például a Parker 51-es kampós hegye, ami már-már klasszikussá vált. A kora 20. századi töltőtollak általában rugalmas heggyel készültek, alkalmazkodva a korszakban divatos kézírási stílushoz (pl. Copperplate). Az 1940-es évekre a keményebb hegyek jöttek divatba, mivel gyakran írtak indigóval, és szükség volt olyan hegyre, amely jól bírta a nagyobb nyomást is. A rugalmas hegy így egyre inkább háttérbe szorult, mivel nagyon sérülékeny volt. A jó tollhegy ismérve ugyanis, hogy tartós, gyakran még a tulajdonost is túléli: sok több évtizedes töltőtoll ma is használható, ezek megbízózható, tartós darabok.