nin.hu interjú a Žagar együttessel

Az interjút Reszegi László készítette a Žagar együttes tagjaival
Helyszín és időpont: Debrecen, Lovarda. 2007. december 28.
/publikálás: nin.hu, 2008. július 20./

Alig egy negyedórája ért véget a Žagar ma esti előadása a Cívisvárosban. A közönség egy része CD-ket szorongatva várja vissza a zenekar tagjait a színpad szélénél, mások pedig a ruhatárba szaladnak, hátha lehet még venni a lemezből. Zságer Balázs és társai ismét színvonalas produkcióval érkeztek Debrecenbe, velük beszélgettem a backstage-ben aktuális lemezükről, jövőbeli terveikről, más előadókról.

Mennyi idő alatt készült el a "Cannot Walk Fly Instead" lemez?

Zs. Balázs: Két év, hét hónap alatt.


Nagyon kevésnek tűnik ez a pár dátum ezen a télen.

Zs. Balázs: Ez még nem a turné. Igazából jövő tavasztól lesz vidéki turnésorozat, szerintem itt Debrecenben is lesz koncert. Akkor tényleg azzal a vizuális képpel és azokkal vendégzenészekkel szeretnénk jönni, akik a lemezen is közremuködtek. A kiadó nagy energiával szervezi a turnét, csak nehéz, ugyanis a vidéki városokban nincs meg a kellő infrastruktúra.


Mennyivel másabb egy koncert külföldön, mint itthon?

Zs. Balázs: Jobban vannak öltözve. [Mindenki nevet.] Lényegében nincs sok különbség. Attól, hogy más országban élnek és más nyelvet beszélnek, szerencsére ugyanaz a reakciójuk a zenékre.

Zs. Ákos: Az az egy különbség van, hogy külföldön nem ismerik még annyira a lemezt.

Zs. Balázs: Igen de mégis nyitottabban fogadják. Sokkal jobban kiváncsiak az ismeretlenre. Nálunk meg inkább azt szeretik, ha látják valahol a TV-ben vagy már megvették a lemezt. A magyar közönségnél ez számít valaminek. Külföldön meg befogadóbbak. Igazából az alapvető különbség, hogy külföldön a könnyűzenének, mint kultúrának sokkal erősebb gyökerei vannak. Például Bécsben vagy Amszterdamban simán járnak a negyvenesek is koncertre. Nálunk meg van ez az egyetemista közeg meg a huszas, talán a harmincas korosztály. Amíg ennyi idősek, addig járnak bulikra. Külföldön az idősebbek is eljárnak szórakozni és nem érzik kínosnak, nincs ilyen komplexus, mint Magyarországon.

Tehát a mentalitásra vezethető vissza...

Zs. Ákos: Külföldön a kultúra része a könnyűzene. Itthon meg támadják a Petőfit...


Mert mondjuk Nyugat-Európában más a rádiózás kultúrája is?

Zs. Balázs: Igen. A BBC 40 éve változtatott a műsorpolitikáján, s náluk pl. Gilles Peterson egy irányadó rádiós DJ. És ő már nem olyan zenéket játszik, mint a Petőfi, hanem kb. olyanokat, mint most Palotai, mikor rádiózik. És az egész világ, de legalább is Európa őt figyeli.

Zs. Ákos: Na meg ott van az FM 4 Ausztriában, az is ugyanez. Állami adó, tíz éve hallottam először és ott már akkor elektronikus zenék mentek, meg olyanok mint nálunk most a Petőfiben. Ha meghallgatod most, olyanok mennek rajta, mint a Squarepusher meg Aphex Twin. Szóval valahová talán eljutunk.


Tervezitek-e a lemez külföldi megjelentetését?

Zs. Balázs: Már egy ideje megy a huzavona külföldi kiadókkal. Van két német kiadó, egy olasz és egy japán, s ezek közül kellene kiválasztani, hogy melyik legyen. Csak nekünk annyi nem elég, hogy lesokszorosítják a lemezt és bekerül a boltokba, hanem szeretnék, ha valamiféle promóciót tennének hozzá. Továbbá szeretnénk, ha lenne bakelit kiadás és remixek is.


Hogyan álltok hozzá az online terjesztéshez?

Zs. Balázs: Online kiadók is nagyon szeretnék az albumot, de mi még mindig úgy tartjuk, hogy fontos a fizikai lemez. Nagy szerepe van az artwork-nek, a vizuális megjelenésnek és ezek a dolgok a letöltésnél teljesen személytelenné válnak. Hallod a zenét, de nem látod a hozzá kapcsolodó embereket és a vizuális elképzeléseiket, dalszövegeket..stb.

Mondok pár előadót. Pár szóban elmondanád a véleményed róluk?

- Nine Inch Nails.

Zs. Balázs: Ezek kicsodák? [Mindenki nevet.] Nem szeretem a műfajt, de a NIN nagyon komoly. Technikailag nagyon profi. Ilyen hi-tech ... cyber... poszt-modern rock. Elismerjük, nagyon megnézném élőben, mert eddig még nem sikerült, de nekünk - legalábbis nekem - nagyon rideg és technicista. Érzem, hogy van benne frissesség, de mi ennél romantikusabbak vagyunk. Főleg Tibi. (nevet)


- Marilyn Manson.

Zs. Balázs: Erről Andor tudna beszélni.

K. Andor: Nem jut eszembe semmi. [Nevet.]

Zs. Balázs: Láttuk őt élőben, óriási színház szerintem. Ő igazából egy marketing glam. De az is biztos, hogy ha nincs Floria Sigismondi - aki megcsinálta neki ezt a képi világot - , lehet, hogy ma már nem is létezne. Emlékszem főiskolások voltunk, amikor láttuk a TV-ben a The Beautiful People-t. Durva volt, sokkoló. Igazából mint zenészt nem igazán hat meg, de kétségtelenül olyan megkerülhetetlen jelenség, ami éles tükröt tart a beteg, főleg amerikai társadalom elé.


- Nirvana.

Zs. Balázs: Miután meghalt Cobain, rájöttem, hogy az Ő érdeme volt, hogy az MTV újra beengedte a rockzenét a mainstream körforgásba. Akkoriban ők voltak az első "rock" zenekar, akiknek a videóit rotációba játszották. Igazából annyira soha nem fogott meg, de tényleg ő nyitotta ki a kapukat, s mutatta meg akkor a világnak, hogy nem csak az r'n'b, a hip-hop, meg a klubzenék lehetnek mainstream-ek.


- Aphex Twin.

Zs. Balázs: Teljes kattanás. Zseniális és abszurd jelenség. Köztudott, hogy volt egy ikertestvére, aki meghalt. Innentől kezdve ez definiálja a szürreális kisérleti zenéit, videóit és ő magát is.


Mi lesz ezekkel az előadókkal és úgy általában minden zenével a távoli jövőben?

Zs. Balázs: Fogalmam sincs, mi vagyok én látnok? (nevet) Ezek közül, amiket felsoroltál szerintem talán az Aphex Twin, a Nirvana és a Nine Inch Nails marad meg majd esetleg a zenetörténészek emlékezetében.

L. Tibor: De száz év múlva egyiket sem fogják ismerni.

Zs. Balázs: Igen. Viszont általánosságban is az mondható, hogy a mostani korszaka a mainstream-könnyűzenének elég nagy százalékban csak kereskedelmi hulladékot halmoz fel.

L. Tibor: Gondolj bele, hogy a barokk zenéből három nevet tudsz mondani. Szerinted ebből a száz évből mennyit lehet majd?

Zs. Balázs: Igen, a 20. században az igazi nagy nevek már "megcsinálták". A Beatles, Doors, Hendrix, Pink Floyd, de hogy ne menjünk annyira messze a '80-as években gyökerező Depeche Mode, U2, de még talán Madonnára is mondhatjuk, hogy stílusteremtőek és a mai napig igazi karizmával rendelkező előadók. Az utóbbi 10-15 évből kb. 2-3 nevet tudok mondani akik hasonló kvalitásúak, pl. Björk, Beck, vagy a Radiohead és az utóbbi évekre visszatekintve egyre nehezebb a felsorolás, miközben gombamód szaporodnak a zenekarok. Persze most a könnyűzene főcsapásáról beszélünk, a független zenei irányzatoknál azért vannak érdekes dolgok, csak nem mindig jutnak felszínre és akkora fórumra mint az említett előadók, így félő, hogy a zenetörténelem fejezeteiből is kimaradhatnak.

L. Tibor: Bár ha belegondoltok, az irodalomban, akiket annak idején mindenki olvasott, mára ismeretlenek. A legnagyobb nevek a romantikában, mint például Baudelaire, aki a modern költészet megalkotója, konkrétan negyven ember ismerte abban az időben.

Zs. Balázs: Ez igaz, például Mozart sem volt a maga korában elismert, még az operáit is levették a műsorról és kirúgták mindenhonnan. De manapság akkora a "zaj" és az információdömping, ami minden mediumból ömlik az emberekre, hogy könnyen elvésznek az értékes dolgok a jövő esztétái szeme elöl is...
Szerintem a zenében egy olyan dolog létezik, ami száz év múlva is emlékezetes lehet, az pedig a dallam. Ez egy elég konvencionális gondolat egy "elektronikus" zenésztől és persze én is szeretem az új hangzásokat, de az emberek azokat a számokat jegyzik meg, amiket vissza tudnak fütyülni, nem pedig azt, hogy milyen jól odabaszott sub-basszus meg hogy milyen faszán húz a grúv.


További infó: www.zagarmusic.com