Žagar

Zagar Nem sok olyan figyelemre méltó zenekar létezik az országban, mint a budapesti Žagar. Kreatív, modern, tele érzelmekkel, értékekkel, hangzásilag összetéveszthetetlen. A csapat Európaszerte (el)ismert, a kontinens nagyon sok országában léptek már fel nagy sikerrel, hazánkban azonban nem mindig kapták meg a kellő figyelmet, bár tavaly óta sok minden változott.
Történetük 2001-ben kezdődött, amikor a frontember Zságer Balázs (aka Žagar) még a hasonló stílusban tevékenykedő, hasonló helyzetben lévő Yonderboi turnébillentyűse volt.

Az európai turné után azonban Balázs, Andor és DJ Bootsie (akik szintén tagjai voltak a Yonderboi turnézenekarnak) úgy döntöttek, hogy életrekeltik és rögzítik saját zenei világukat, kilépve ezzel Fogarasi László, azaz Yonderboi árnyékából. Csatlakozott hozzájuk Lázár Tibor, s így még abban az évben megszületett a zenekar.

Az ő esetükben azonban nem arról volt szó, mint sokszor, mikoris az "anyazenekarban" eltöltött idő inspiráló hatás volt az önálló zeneszerzéshez, ugyanis Balázs már a '80-as évek vége óta ír saját zenét, melyek különböző formációk által láttak napvilágot, bár többségük ismeretlen maradt.

Bemutatkozó lemezük 2002-ben jelent meg Local Broadcast címen itthon, majd Ausztriában. A korong hamar belopta magát mindenki szívébe. Az album összetett, mondhatni koncept képe váratlanul érett egy debütáló lemezhez képest, bár ez is bizonyítja tehetségüket, tapasztalatukat. A lemez megjelenése óta számtalan alkalommal lépetek már fel Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Szlovákiában, Horvátországban, a Cseh Köztársaságban vagy akár Oroszországban. A lemezhez idővel több videóklipp is készült, melyek mindegyike segít mélyebbre kerülni a Žagar világában. A Bossa Astoria videója egyszerű és nosztalgikus, míg a Taste of Snow számomra gyönyörű, álomszerű animáció. A Comic Disaster különböző koncertfelvételek egyvelege, melyet Balázs öccse, Zságer-Varga Ákos társrendezett.

A debüt album (2002) Taste of Snow című számához készült videoklip.


Balázs és társai 2004-ben megírták a Szezon című film zenéjét, s a filmzenealbum megjelenése után az Eastern Sugar című dalból videó is készült Ligeti György, a The Puzzle énekesének vendégszereplésével.

A csapat szinte állandó jelleggel járja az utakat, mindig fellépnek valahol, az utóbbi időben például az Egyesült Királyságban és Lengyelországban is, de a hazai fellépések száma sem elhanyagolható. A sok élő előadást tovább erősítve, tavaly májusban csatlakozott a zenekarhoz Zságer-Varga Ákos basszusgitáros poszton, így öt tagúra bővült a csapat. Balázs öccse eddig is részt vett a zenekar életében, hiszen klippeket rendezett, vetített koncerteken és fotózott is.

ZAGAR - WINGS OF LOVE (feat Underground Divas)- directed by András Nagy
A Cannot Walk Fly Instead albumról (2007)


Az őszi lemezmegjelenést követően adtak pár koncertet az év végén, ezek egyikén -Debrecenben- sikerült látnom a zenekart és a koncert után megtudtam tőlük: az igazi lemezbemutató turné idén tavasztól lesz, úgyhogy mindenkinek meleg szívvel ajánlom ezt a hazai zenei színfoltot, ami a Žagar nevet viseli!

Egyéb érdekességek a Žagar házatáján:

  • A Bossa Astoria Erik Sumo verziójára is készült videó, mely 2005-ben jelent meg
  • A Local Broadcast lemez letölthető az iTunes-ról is
  • Fabricius Gábor -a Szigetről szóló- rövidfilmjének (Live) is a Zságerék készítették a zenéjét
  • már három dalukat vette meg a CSI sorozat: Blindflight, Train és a Three Seasons Fall
  • Spiró György-Hamvas Béla: Szilveszter című színművéhez írt zenét Balázs és Andor idén jaunárban Keszég László rendezésében. A művet a Nemzeti Színházban mutatták be. Ez már nem az első eset, hogy Zságer Balázs színdarabhoz ír zenét.
  • Számos válogatáslemezen szerepeltek már különféle feldolgozásokkal (Depeche Mode, David Bowie), remixekkel, egyéb dalokkal
  • Ligeti György mint "állandó vendégénekes" a legtöbb koncerten fellép a zenekarral Ligeti György és a The Puzzle nevű zenekara Londonban tevékenykedik évek óta
  • Ugyancsak Ligeti: Allen McGee-vel közösen megalapította a Death Disco Budapest klubsorozatot. Mellesleg Allen McGee fedezte fel a Primal Scream, Oasis és a The Hives csapatokat
  • A Cannot Walk Fly Instead lemez elektronikus-dance kategóriában Fonogram 2008 díjat nyert


Nézd, hallgasd a Žagar-t a hivatalos oldalukon és a Myspace oldalukon!
A nin.hu interjúja a Žagar együttessel