Nine Inch Nails The Hungarian Fansite

A szigetes koncert több szempontból is különleges(en fontos) koncert volt. Egyrészt, aki nem tudná: ez volt az első magyarországi NIN koncert (és persze reméljük, nem az utolsó), másrészt, ez volt az első alkalom, hogy a nin.hu hivatalos fotós engedélyt kapott. Harmadrészt pedig, ezen a nyári turnén most láttuk őket először. Tehát a legújabb színpadképet mi is (mármint a nin.hu szerkesztői) most láthattuk élőben először. Így aztán ez a koncert nekünk nem csak egy estéről szólt, hanem sok munkával is járt ez az egész, főleg a sajtós akkreditációval kapcsolatos dolgok.

Az elején jól is indult minden: megérkezésnél átvehettük a sajtós belépőket és a fotós passokat, de nem sokkal ezután kiderült, hogy végül mégsem fotózhatunk a koncerten, mert a NIN menedzsment csak 30 fotósnak adott engedélyt a 120-ból, akik a fotós árokból fotózhatnak, a többiek pedig csak a közönség soraiból. Kicsit furcsa volt, hogy mindezt ott és aznap kellett megtudnunk, de úgy tűnik, ez a dolog így működik.

A Szigeten már nem is nagyon maradt időnk körbenézni, mert a fenti ügyintézés is időbe telt, meg aztán, miután kiderült a rossz hír, kedvünk sem nagyon volt hozzá. Persze azért belenéztünk a The Hives koncertjébe. Azt láttam éppen, hogy az énekes lejött a színpadról és a rajongók között ordítozott.

A Kispál és a Borz koncertje alatt viszont már igyekeztünk jó helyet keresni, ami nem nagyon sikerült, illetve csak nagyobb nyomakodás után jött volna össze, mivel az első pár sorból természetesen nem mozdultak ki az emberek a Kispál koncert után sem.

Úgyhogy inkább lemondtam az első sorokról, már csak azért is, mert már amúgy is kíváncsi voltam a látványra messzebbről is. Másrészt meg, a tavalyi Placebo koncert után kicsit tartottam a szigetes közönségtől is, vagyis hogy majd igen nehezen lehet életben maradni ott elöl. És még a Kispál koncerten is erre készültem, mert ők is elég rendesen megmozgatták a tömeget, körülöttem pl. rengeteg szörföző volt. Amúgy elég jó koncertet adtak Kispálék, konkrétan két olyan pillanatra emlékszem, amikor hirtelen átjárt a koncert hangulata, annak ellenére, hogy nehéz volt úgy igazán élvezni őket, hogy a NIN-re vártam egész végig. Meg azon gondolkoztam, hogy vajon a NIN tagjait érdekli-e, hogy kik játszanak előttük, végignézik-e őket, vagy legalább belenéznek-e. De nem láttam ismerős arcokat a színpad szélén.

Kispál után előrébb mentünk pár sort, de már nem sokat tudtunk. Talán a 8-10. sor körül köthettünk ki (jobb oldalt, a középső kordon melletti 2. sorban). De ahogy elkezdődött a Hyperpower! megindult a nyomakodás, ugrálás, úgyhogy az első néhány szám alatt elsodródtam kicsit, de szerencsére nem sokkal messzebb. Pedig a The Beginning Of The End nem is az a nagyon durvulós nóta. Úgyhogy a Heresy, a Terrible Lie és a March Of The Pigs alatt próbáltam jó helyet keresni, és találtam is, ahol nem nyomtak össze teljesen (ami most csak azért volt fontos, mert még előttem állt 2 másik NIN koncert is a következő 2 nap, amiket szintén túl akartam élni), de lehetett ugrálni, és még elég jól is láttam. Egyébként a Terrible Lie szép meglepetés volt. Aztán, azt hiszem a MOTP alatt történt, hogy Aaron - ahogy szokott - összevissza rohangál a színpadon, és egyszer csak megindul hirtelen, és leugrik/rohan az alsó színpadra, ahol a fotósok álltak, majdnem összeütközik párral, azok meg kattingatnak eszeveszetten. :D Meg persze biztosan volt mikrofonállvány döntögetés/dobálás, de azt már nem figyeltem meg annyira, mivel ahhoz már hozzászoktam. :)

Viszont ezt az új, egyenruhás sztájlt jó volt végre élőben is megcsodálni, Trenten még kesztyű is volt a koncert elején, meg aztán az Only-hoz pl. átöltözött, és azt egy fehér ingben nyomta. Ennek nem tudom, van-e valami különösebb jelentősége, de abban biztos vagyok, hogy az egyenruha ugyanolyan része a Year Zero világának, mint a dalok, a weboldalak, az egész ARG, az albumborító, a Survivalism videó, a koncertek új látványvilága, és sorolhatnám. Itt igenis minden részlet a helyén van, és nem valamiféle új, divatos imidzsről van szó, mint ahogy olvastam néhány (külföldi) fórumon.

A Closer alatt Trent megint "meglátogatta" Aaront, ahogy szokta, egyébként persze ez volt eddig a legnagyobb közönségsiker. Bár, szerencsére, ahol én álltam, ott nem csak a Closert ismerték fel, hanem a többség énekelte a szövegeket is, meg úgy végig elég jó hangulat volt, úgyhogy én is inkább azzal voltam elfoglalva, hogy jól érezzem magam, és nem a fényképezéssel, vagy egyéb haszontalan dologgal. :)

És az olyan számok alatt, mint a Survivalism, a Burn, és a Gave Up, tökéletesen lehet bulizni, szerintem aki ott volt, az tudja, hogy mire gondolok. Mert ez az egész egy hatalmas buli volt tulajdonképpen. A Gave Up végén Trent összeesett, pontosabban összeesést imitálva elvetette magát a földön, amin meg is lepődtem, de aztán (másnap) rájöttem, hogy ez is igazából egy "show-elem", mert aztán a másik 2 koncerten is megcsinálta.

És ezután jöttek a rácsos-vetítős számok, amiket a legjobban vártam - már csak azért is, mert a 4-ből két számot most hallottam először élőben. A Me, I'm Not előtt az Another Version Of The Truth egy részlete hangzott el, és aztán kezdetét vette a koncert - szerintem - legjobb néhány perce.

A Me, I'm Not alatt kezdtem magam nem csak egy jó bulin érezni, hanem valami különlegesebb dolog is belekeveredett az összképbe. Egy kis zaj- és fényszínház, egy kis művészet, egy kis beteges elektronika, egy kis sci-fi, egy kis apokalipszis.

Bár nekem a Me, I'm Not csak az alaphangulatot adta meg, de a The Great Destroyer alatt már konkrétan elképedve figyeltem a színpadot, és a színpadi történéseket. Igazából még ma sem tudom, mit láttam. Pontosabban, tudom, de annyira magába vont a dolog, hogy hiába kezdtem el videózni, pár perc után abba kellett hagynom, mert nem akartam kihagyni az élményt.
Számomra egyértelműen a koncert legjobb pillanata volt a The Great Destroyer, és annak minden részlete. De amit ezután az Eraser-rel műveltek újfent, az is elképesztő volt, elképesztően látványos és profi, úgyhogy ennek szintén az agyamba égtek a képei, azt hiszem.

Amikor aztán felhangzott az Only, akkor egyből visszatért a bulis hangulat, és ez még a rács mögött zajlott, ennek köszönhetően igen jól nézett ki, de egyben tökéletes átvezetés is volt a koncert többi részéhez, amiket ismét rács nélkül adtak elő. De amikor azt mondom, hogy buli, akkor nem egy tikipus rockkoncertre kell gondolni. Inkább valami olyasmire, amire még Trent azt mondta, hogy "egy hatalmas világvégi party". Ezt még az előző turné elején nyilatkozta, de nekem igazából most volt leginkább ilyen érzésem az eddigi koncertjeim közül. Pedig alapvetően ez a zene nem olyan, amire mindenki jól tudja magát érezni, sem a szövegek, sem a zene nem az a fajta, amire minden buli beindul. De a Szigeten működött a dolog.

És működtek az olyan klasszikusok is, mint a Wish, ami után Trent köszönetet mondott, és megjegyezte, hogy milyen nagyon jó közönség vagyunk. Sőt, még tartott egy kis beszédet is arról, milyen jó volt, mert előző nap érkezett, és megnézte itt a Skinny Puppy-t, ami a legelső zenekar volt, akiknek a NIN volt az előzenekara, és mindez "500 évvel ezelőtt" (muhaha) történt, meg hogy nem gondolta volna, hogy ennyi ember lesz ma itt, és köszi szépen a támogatást, és reméli, hogy jól érezzük magunkat.

Majd újabb Year Zero szám jött: a The Good Soldier, amit egyébként szintén most hallottam először élőben, és amit azóta nagyon szeretek (hehe, mikre nem képes egy tamburin, ugye...).

A No, You Don't volt az egyetlen, The Fragile-ról elhangzott dal, és rájöttem, hogy ezt (is) kiválóan lehet ordítani. Amúgy meg a Suck az egyik örök kedvencem a koncerteken, valahogy mindig kibaszott jól szól élőben. A Dead Soulst viszont nehezebben, nem is mindig érzem át, de most az is működött. Sőt, a szám közepén, a közönség szokatlanul, a dobolás ütemére kezdett tapsolni, ami megtetszett Trentnek is, és meg is jegyezte, hogy "All right!". Hehe.

A The Hand That Feeds és a Head Like A Hole a szokásosan zajlott, persze a HLAH végén volt némi törés-zúzás, sőt, úgy láttam, hogy némileg több is, mint amiket mostanában látni szoktam tőlük, de igazából nem figyeltem meg annyira pontosan, hogy miket hogyan zúztak össze. Az egyetlen, amit tisztán láttam, hogy Aaron a szám végén (talán miután összezúzta?), megfogta a gitárját, és bedobta középre, a középső, kordonos sáv és a színpad közé. És ott csattant a földön, "szinte" a közönségben. Először azt hittem, tényleg kidobja a közönségnek, de úgy tűnik, valamiért már nem csinál ilyet.

Aztán ismét leereszkedett a rács, kihozták Trent szintijét, és elkezdődött az utolsó szám, a Hurt. A rácson hóesés-szerűen kis fények úszkáltak, de szerencsére élőben nem olyan giccses a látvány, mint ahogy ez hangzik (és amitől tartottam is). Egyrészt a dal miatt, másrészt meg, amikor a szám vége felé felhúzzák közben a rácsot, és megjelenik a zenekar Trent mellett, az egy fantasztikusan erős pillanat. Talán az egész koncert egyik legerősebb, és egyben legmeghatóbb mozzanata.
A Hurt után ismét leeresztik a rácsot, amin legvégül egy világító NIN logó jelenik meg, akkor aztán lehet tapsolni meg örömködni.

És várni a következő NIN koncertet. Reméljük, Budapestnek sem kell túl sokat várni. Végülis, Trent azt mondta a Hurt végén, hogy "We'll see you soon!", már csak az a kérdés, hogy mennyire hihetünk neki. :)

A koncert után ismét lehetett (volna) dobverőket, pengetőket szerezni, de ezúttal egyik sem sikerült, amit annyira nem is bánok, elvégre szinte mindenféle NIN koncertes tárgyi emlékem van már. Arra viszont emlékszem, hogy az egyik dobverőt a középső sávban álló egyik biztonsági őr kapta el, amiért aztán mindenki könyörgött neki, de végül a srác bedobta a tömegbe (legalább nem tartotta meg magának).


Koncert után a backstage bejáratnál még volt szerencsénk párszor "összefutni" Travis-szel (aki nem ismerné: Travis Keller a Buddyhead másik fele Aaron mellett) és MAJDNEM Aaronnal is, de a kijáratig (=hozzánk) minden esetben csak Travis jutott el, aki folyamatosan ki-be járkált, hol piával, hol anélkül. Egyszer vicces volt, amikor alig bírta kinyitni a kaput, és bénázott a ráccsal, és a biztonsági őr segített neki visszajutni. :) Egyébként meg csodálkoztunk, hogy milyen vékony, alacsony srácról van szó, Aaronról nem is beszélve. De ez már csak plusz "élmény" volt, úgyhogy csak mint érdekességet említem meg. A koncerten úgyis mindenki ott volt, és tudja, hogy milyen volt. Hogy igenis rendben volt.