Nine Inch Nails The Hungarian Fansite

Miután szerencsésen megérkeztünk Pozsonyba, és sikerült megtalálnunk a szállásunkat is (amit egyébként mindenkinek ajánlok, nagyon dizájnos kis panzió, és olcsó is, az egyetlen hátránya, hogy egy forgalmas út mellett van, de mintha éjjelre a forgalom is megszűnt volna). Szóval lepakoltunk, és indultunk az Incheba Expo Arénához, ami a szállásunktól pár 100 m-re volt, és ekkor már (este 6 fele) elég szép számmal álltak emberek a bejárat(ok)nál. Ugyanis, szerencsére, az előzetes rémhírekkel ellentétben, mégiscsak volt külön Spiral bejárat a klubtagoknak, igaz, szinte hosszabb sor volt előtte, mint a rendes bejárat előtt, amitől kicsit megijedtünk. De aztán pár perc várakozás után, amit egyébként Sully és Travis beszélgetésének kihallgatásával töltöttünk (LOL - najó, igazából nem sokat hallottam belőle), kiderült, hogy az előttünk állók fele nem is klubtag, így aztán, amikor szóltak az illetékesek, hogy ez a klubtagok számára fenntartott bejárat, akkor a tömeg fele átvonult a másik sorba. Hehh. Így aztán már csak olyan 10 ember lehetett előttünk.

Aztán, fél 7 (!!!) fele el is kezdtek beengedni minket, persze ez megint nem ment olyan simán, mivel a klubtagságomat még mindig csak e-maillel tudom igazolni - tagsági kártya helyett (hogy miért, az egy másik sztori). De szerencsére jelen volt Trent biztonsági embere (sajnos az ő nevét nem tudom [...ezen a képen sem látszik túl jól! DE a nagydarab, baseball sapkás ürge, aki kb. a dobszerkó előtt jár...és éppen balra tart!]), aki beengedett, erre két lépéssel odébb megállít a helyi security, hogy bénázzanak egy sort, aztán miután a biztonsági ember felvilágosította őket, hogy beengedhetnek, elnézést kértek, és ők is tovább engedtek.

Indulhattunk tehát be a terembe, közben összetalálkoztunk Travis-szel (persze), aki éppen a telefonját nyomkodta. A teremben addigra már természetesen foglalt volt majdnem az egész első sor, még a széleken volt pár üres hely, így aztán beálltunk a jobb szélre, Aaron elé, pontosabban a jobb oldali hangfalak elé. Igazából középre akartam volna állni, de mivel már nem volt hely az első sorban, a másodikat (a korábbi esetek miatt) nem akartam megkockáztatni.

És kezdetét vette a hosszú várakozás, ami azért is tűnt különösen hosszúnak, mert egyrészt a szokásosnál előbb engedtek be minket, meg a közönség is nagyon lassan érkezett meg. Még fél 8 fele sem volt teli az Incheba, sőt, 8-kor sem. Úgyhogy ez volt az első NIN koncertem, ahol - szerintem - korántsem volt teltház. Voltak ülőhelyek is, de a küzdőtéren is szinte szellősen álltak az emberek, és még az első sorokban is alig volt nyomakodás...pl. a mögöttem alló ember (a 2. sor!!) kb. egy lépés távolságra állt tőlem. Ez azért kicsit furcsa volt, jobban tetszett volna a koncert, ha teli van legalább a küzdőtér, szerintem a koncert is hangulatosabb lett volna.

De visszatérve a várakozásra: annyiban érdekes volt a dolog, hogy közben megfigyeltem a zenéket, amiket ilyenkor preshow jelleggel nyomtak nekünk, és ilyenekre emlékszem:
NIN - Survivalism_OpalHeartClinic_Niggy_Tardust!(Escaped...
Stereolab - Difficult Fourth Title
Autolux - Turnstile Blues
Cat Power - He War
Pere Ubu - Final Solution
The Cure - Six Different Ways
Public Image Ltd. - Flowers Of Romance (bár ez a prágai koncert előtt volt, amire tisztán emlékszem)
Buzzcocks - Why Can't I Touch It? Meg még egy TV On The Radio szám is volt, meg még valami, ami úgy hangzott, mint a Rage Against The Machine és a Tool keveréke, és ismerem is, de máig nem tudom, mi volt az (aki esetleg emlékszik rá, vagy a többi számra: reptilian@nin.hu - köszi).

Aztán láttam ismét Travist föl-le járkálni a nézőtéren, aztán megjelent Rob Sheridan is, csinált pár fotót a közönségről, de a legjobban tényleg az lepett meg, hogy milyen lassan gyűlnek az emberek. Furcsa volt. (Pedig úgy tudtam, hogy elkelt minden jegy a koncertre.)
8 körül aztán megjelent a színpadon az előzenekar, akikről fogalmunk sem volt, hogy kicsodák, mivel szerintem máig nincs fent a nin.com-on ez az információ. Egyébként a NoiseCut nevű szlovák bandáról van szó, akik végülis elég jó koncertet adtak. Kicsit olyasmi a zenéjük, mint a Ladytron: elektronikus, kicsit zajos, de táncolható. Meg az imidzs is hasonló, már amennyire meg tudom ítélni egyetlen koncert alapján. Amit kicsit sajnáltam, hogy nem értem a szövegeket. Ők egyébként nem sokat játszottak, szerintem fél óra sem volt a szettjük.

9 körül aztán megszólalt a Hyperpower!, és Aaron hirtelen ott termett előttünk. Szerintem a koncertek egyik legeslegjobb része ez, amikor egyik pillanatról a másikra mindenki megjelenik a színpadon: Aaron általában berohan, Trent meg Jeordie csak besétálnak, de van ebben az egészben valami szertartásszerű, valami izgalmas. Nem csak azért, mert előttünk egy egész koncert, és a közönség feszült figyelmét, várakozását ilyenkor lehet a legerősebben érezni, hanem hirtelen egy teljesen más világba kerül az ember, ami szerintem elsősorban a zenekar profizmusának köszönhető. És egyébként ehhez az érzéshez nagyon könnyű hozzászokni, nekünk szerintem sikerült is az idei számos koncertünk alatt.

A The Beginning Of The End alatt már világos volt, hogy ez a koncert kicsit más lesz, mint az eddigiek: semmi agresszív tolongás, vagy kordonnak nyomás, ugrálás is csak Trent előtt, illetve szétszórva a közönségben. Részben örültem neki, részben kevésbé. Annak pl. nem nagyon, hogy körülöttem alig énekelték a szövegeket, az egyik csaj mellettem végig úgy állt, mintha nem is NIN koncertet várt volna. Bár lehet, hogy csak annyira meg volt hatva, hogy egész koncertre leblokkolt. :) Az viszont jó volt a dologban, hogy simán lehetett (volna) fényképezni, videózni, ugrálni, meg tulajdonképpen akármit csinálni. A fényképezést, videózást megint kihagytam, és inkább a koncertet figyeltem. Azért döntöttem így, mert bár jó érzés visszanézni a saját felvételeket, a koncert lényegét úgysem lehet megörökíteni és "hazavinni", mert az - sajnos - csak ott és akkor van jelen. Persze nekem is kellett jópár NIN koncert, mire erre rájöttem, vagyis mire a legfontosabbá maga a koncert vált, és annak minden pillanata. Úgyhogy a Sin és a March Of The Pigs is azzal telt, hogy csak jól elvoltam, és közben figyeltem minden részletre, amire tudtam.

Ami gyorsan feltűnt, az az volt, hogy NAGYON közel álltunk Aaronhoz, ami már korábban is előfordult, de most mintha sokkal többször kerültem volna vele szemkontaktusba (kétszer legalábbis biztos), meg úgy az egész koncerten mintha többször nézett volna ki a közönségre. Egyébként az arckifejezéséből nem sokat tudtam kiolvasni (mint ahogy eddig sem :D). Viszont amit sajnáltam, hogy Trent meg pont az ellenkezője volt: kizárólag a középen állókra koncentrált (mint általában), és ritkán nézett, vagy jött át a mi oldalunkra. A többiekből pedig nem sokat láttam, még Josh-t figyeltem meg párszor, ő olyan - brutális - volt, mint szokott. :) Ja, és Aaron, ha jól emlékszem, akkor most nem ugrott ki a közönségbe a MOTP alatt.

A The Frail némileg meglepetés volt, úgyhogy örültem neki, meg a The Wretchednek is. És még valami, amit megfigyeltem/megfigyeltünk: amit már eddig is észrevettünk, de most különösen sokszor láttuk, hogy Aaron mennyit köpködött az egész koncert alatt. :D Kb. úgy percenként köpött egyet, főleg oldalra (azért nem felénk :D), de tényleg rengetegszer. Egyébként ez érdekes, mert szinte egyik koncertfelvételen sem látszik, hogy mindegyik tag szinte folyamatosan köpköd a koncertek alatt. Pl. Trent egyszer maga elé köpött egyet, amikor éppen maga előtt tartotta a tamburint, úgyhogy szinte leköpte magát. :D

A Closer egyébként a szokásos módon zajlott amúgy igazából tökjó kis nóta ez , és ekkortájt kezdett jobban beindulni a közönség, persze csak nagyon visszafogott módon még mindig.

Pl. egyetlen szörfözőre sem emlékszem. Ennek ellenére azért jó volt a hangulat, hálás volt a közönség. Szóval semmi gond nem volt a koncerttel, a Survivalism is jól működött, a Burn és a Gave Up szintén. Ami legjobban megmaradt bennem az mégis az, hogy mennyit figyeltem Aaron vokálozását meg mindenféle akcióit, amiket előttünk mutatott be. Úgy láttam, hogy köpködés meg izzadás ide vagy oda, azért elemében volt aznap este. Meg ha már itt tartunk: Aaron párszor rugdalt ki vizeket is, abból mi is kaptunk néha, de az ilyenek egy idő után nekem fel se tűnnek. A Gave Up végén Trent ismét elvetődött a földön, így aztán rájöttem, hogy a szigetes összeesés sem lehetett spontán dolog, de végülis Trentnél mindegy: róla tudjuk, hogy nála minden jelentheti önmagát, az ellenkezőjét, vagy valami egészen mást is. Mindenki értelmezze ezt is úgy, ahogy akarja.

A The Great Destroyer meg csak fokozza ezt az érzést. Ebben meg azt volt a legjobb megfigyelni, hogy mennyire összhangban vannak, és figyelnek egymásra a dal közben. Konkrétan volt egy pillanat, a szám közepén, az ének részek után, ami nagyon tetszett: emlékszem Alessandro tekintetére, ahogy hirtelen felnéz, és Trent feltartott kezére koncentrál, és várja, hogy Trent mikor ad jelet, hogy elkezdjék azt a vad zajos őrületet, ami a TGD másik fele tulajdonképpen. Meg az egészben szerintem rengeteg az improvizáció, ami tényleg - mostanában legalábbis - ritka dolog náluk. Szóval a TGD ismét csúcspont volt, kétségtelenül.

Az Erasert is új volt közelről figyelni, és bizony az a vörös fényfutam hihetetlen hatásos mindenhonnan. Az Only alatt Trent ismét fehér ingben pompázott, persze csak a fényrács mögött.

Az Erasert is új volt közelről figyelni, és bizony az a vörös fényfutam hihetetlen hatásos mindenhonnan. Az Only alatt Trent ismét fehér ingben pompázott, persze csak a fényrács mögött.

A Wish-re már ismét eltűnt a rács előlük, a dal után meg Trent itt is mondott pár szót: mégpedig azt, hogy mekkora meglepetés, hogy ennyi ember van itt, és hogy milyen sok időbe telt, mire eljutottak ide is. Meg persze köszöni szépen. Igazából tökjó volt, hogy Trent így fogta fel a dolgot, és nem úgy, hogy nincs is tele a koncertterem, úgyhogy ezek szerint ő is úgy érezte, hogy akik ott vannak, azok azért lelkesek. Nem durvák, de lelkesek. :)


Aztán az új kedvencem, a The Good Soldier és a régi kedvenc No, You Don't következett, az előző végén természetesen kint landolt a tamburin a közönségben, de sajnos ismét nem nálam. A Suck alatt megintcsak jól megfigyelhettem Aaront, és ahogy a mikrofonba ordít. :D
Ezután egy újabb ritkábban játszott szám jött: a The Day The World Went Away. És szerintem ez volt az egyik legjobban sikerült dal aznap este. Azt mondanám, hogy a helyszín és a közönség tette.

Ezt követően pedig érdekes intermezzo következett: Trent ismét kisebb beszédet tartott. Ezúttal arról, hogy általában minden elismerést ő zsebel be, pedig nem is mindig ő érdemli, úgyhogy név szerint bemutatta a bandát, először Aaront, aki erre mosolyogni meg integetni kezdett, aztán Josh-t, Jeordie-t, és hátul a "titokzatos füstben" Alessandro-t. Aztán még köszönetet mondott az előzenekarnak, a NoiseCutnak, meg nekünk, hogy jól fogadtuk őket (mármint az előzenekart). Aztán felkonferálta a Dead Soulst, mint egy kedvencüket a Joy Divisontől. Furcsa volt, de egyben kellemes meglepetés is, hogy Trent ilyen beszédes volt. (Talán azt gondolta, hogy nem sokat tud róluk az ottani közönség?)

Majd The Hand That Feeds és Head Like A Hole, aminek a végén Aaron nagyon durván akcióba lendült: a szokásos módon őrültködött, gitárt nyúzott, aztán egyszer csak felugrott az előttünk álló hangfalakra (állt ott egymás mellett vagy 4-5 hatalmas hangfal, de elég magasak voltak, szóval nem semmi, hogy ilyen simán rajtuk termett...), ott folytatta a gitárzúzást, aztán visszaugrott a színpadra, és arra emlékszem még, hogy egyszer csak megfogta a gitárt és szabályosan kettétörte a nyakát. Aztán kidobta oldalra (a színpad lejárata felé).

Ezek után még jött egy Hurt, amit hiába hallottam minden koncerten, mégis mindig jó újra végighallgatni. Utána pedig megjelent a NIN logó, lezárva szépen az estét. Nem sokkal ezután pedig már koncentrálhattunk is a másnapra, és a következő NIN koncertre...




A koncertbeszámoló "színesebbé" tételéhez az interneten "talált" képeket használtam fel. A képeket egy Matko nevű fotós készítette a pozsonyi koncert első néhány száma alatt, akit még nem sikerült elérnem, így nem is tudtam elkérni tőle az eredeti, vagy legalábbis nagyobb méretű képeket (lehet, hogy nem is fogjuk megkapni).
+ Azért is, mert - mint már többször elmondtam - a nyári turnén gyönyörűek a fények, nagyon jól megkomponált világítástechnikával dogoznak/dolgoztak. A füstöt is a színpad hátsó részéből fújatják be, és a hátulról megvilágított füst, valami iszonyat jól néz ki. ÉS Matko képein ez nagyon jól látszik!
-nika-