Killing Joke
Posted by reptilian on 17 July 2007
A Killing Joke egy 1979-ben alakult angol rockzenekar, a késői '70-es, korai '80-as évek post-punk/new wave mozgalmának egyik legjelentősebb képviselője. Zenéjük nem áll távol az alternatív, ill. a progresszív rock, valamint az industrial metal műfajoktól sem. A Killing Joke többek között olyan jelentős zenekarokra volt hatással (a NIN mellett), mint a Tool, a Nirvana, a Ministry, a Metallica, a Jane's Addiction, vagy a Faith No More.
A zenekar alapítói, és egyben állandó tagjai: Jeremy "Jaz" Coleman (ének, billentyűk, hangszerelés) és Geordie Walker (gitár). A Killing Joke dobosa volt egy ideig Martin Atkins, aki a Nine Inch Nails korai történetéhez is több ponton kapcsolódik, így elsősorban erről a kapcsolatról lesz szó (KJ - MA, MA - NIN).
Előbb viszont néhány érdekesség a zenekarról:
Az első dobosuk ("Big Paul" Ferguson) úgy írta le a zenéjüket, hogy olyan, mint "a föld hangja hányás közben"
Coleman elmondása szerint megalakulásuk idején a vezérelvük a következő volt: "az atomkorszak rendkívüli szépségének meghatározása stílus, hangzás és forma tekintetében".
A Killing Joke az albumborítókon és koncerteken alkalmazott sokszor bizarr vagy provokatív képi világa miatt is hírhedté vált, aminek következtében egy koncertjüket is betiltották. Azzal is támadták őket, hogy fasiszta nézeteket vallanak, pedig igazából pont arról volt szó, hogy a politikailag baloldali nézeteket valló zenekar a felkavaró képi világot a számukra túlzottan - és egyre inkább - materialista, igazságtalan és konzervatív világ szimbólumaként alkalmazta.
1982-ben a KJ tagjai (különösen Coleman) egyre jobban elmerültek az okkultizmus tanulmányozásában, elsősorban Aleister Crowley műveiben, aminek hatására, hogy túléljék a közelgő Apokalipszist, Izlandra költöztek. Egy idő után aztán visszatértek Angliába, ahol ismét elkezdtek turnézni és lemezeket rögzíteni.
A Martin Atkins közreműködésével készült Extremities, Dirt & Various Repressed Emotions c. album borítóján látható montázs nem valamelyik KJ-tag, hanem Lugosi Béla szeméről készült fotókból áll.
Coleman csúnya (pénzügyi) vitába keveredett a Shihad zenekarral, akiket kezdetben producerként támogatott, de a zenekar "megalomániásnak" nevezte őt, majd a viszály során dalokat is írtak róla, köztük a "Killing Jaz" címűt.
A KJ beperelte a Nirvanát, azt állítva, hogy a "Come As You Are" riffjét a KJ "Eighties" c. számából nyúlták le, de a vádat Kurt Cobain hirtelen halála után ejtették.
A Killing Joke 1991-ben ideiglenesen feloszlik, de 1992-ben újraélesztik, majd két album után, 1996-ban ismét felfüggesztik. 2002-ben alakítják újra a zenekart, 2003-ban kiadják a második Killing Joke c. albumukat (amelyen ezúttal egy régi rajongójuk: Dave Grohl dobol). Elmondásuk szerint az újraalakulásban szerepet játszott a terror ellen folytatott háború és Irak megszállása, ennek megfelőlen a dalszövegekben is olyan témák kerültek előtérbe, mint a háború, a kormány intézkedései, és az Armageddon.
Prágában vették fel legújabb (2006-os), Hosannas From The Basements Of Hell c. albumukat. (Coleman évek óta dolgozik Csehországban különböző klasszikus és tradicionális zenei projekteken, sőt, már színészként is feltűnt.)
MARTIN ATKINS
Martin Atkins, a Public Image Ltd.-ből ismert dobos 1988 végén csatlakozott a Killing Joke-hoz, amikor a zenekar ismét turnéra indult. Az 1990-es év pedig már több okból is jelentős évszám Atkins pályafutásában:
Ekkor jelent meg az Extremities, Dirt & Various Repressed Emotions c. Killing Joke album, amin már Martin Atkins dobol. A KJ ezzel az albummal visszatért a nyersebb, gitáralapú hangzáshoz, megalkotva ezzel a zenekar talán legsúlyosabb, legzajosabb albumát.
Ebben az évben vett részt a Ministry The Mind Is A Terrible Thing To Taste c. albumát kísérő turnéján is. Ezen a turnén született meg egy industrial szupercsapat gondolata, amit a turné után William Rieflin (RevCo, Ministry) segítségével meg is alapított: ez lett a Pigface.
- Szintén 1990-ben kezdődött Martin Atkins és a Nine Inch Nails együttműködése.
Pályájának további fontos állomásai:
Mivel a Killing Joke ideiglenesen feloszlott 1991 közepe felé, amikor Coleman Új-Zélandra költözött, Atkins új zenekart alapított a KJ többi tagjával és Chris Connelly énekessel Murder, Inc. néven. (A rövid életű projekt keretében egy albumot és egy remix EP-t jelentettek meg: Murder, Inc., és Corpuscle címmel.)
Atkins 1998-ban újabb projektbe kezdett, ezúttal a Nivek Ogre-vel (Skinny Puppy): Rx néven alapítottak zenekart, és kiadtak egy albumot is (Bedside Toxicology).
2000-ben The Damage Manual néven kezdett újabb industrial szuperprojektbe, ismét korábbi zenésztársaival: a Public Image Ltd.-ből Jah Wobble (basszusgitár), a Killing Joke-ból Geordie Walker (gitár), és Chris Connelly (ének) alkották a zenekart Atkins mellett (dobok). Egy EP-t (One), két albumot (The Damage Manual, ill. Limited Edition - ez utóbbit már Wobble és Walker nélkül), és egy remix albumot (The Remixes) adtak eddig ki Atkins saját, Invisible Records nevű kiadójánál.
2006-ban Atkins Kínába utazott, és kint tartózkodása alatt számos zenekart szerződtetett kiadójához.
Atkins idén negyedik éve a chicagói Columbia College oktatója, ahol a turnézás üzleti oldaláról vezet kurzust. A témával kapcsolatban (hamarosan megjelenő) könyvet is írt Tour:Smart címmel, amely többek közt olyan közreműködők segítségével készült, mint Henry Rollins, Zim Zum (Marilyn Manson), ill. számos menedzser, újságíró, szponzor, rádiós személyiség, stb.
Atkins jelenleg a Pigface hatodik stúdióalbumán és más projekteken is dolgozik, pl. The Religion of Marketing címmel kiállítást nyitott New Yorkban.
MARTIN ATKINS / NIN PROJEKTEK
Martin Atkins és a NIN több projektben is együttműködtek. Ezek a következők:1990. Lead Into Gold - Faster Than Light videóklip
A Lead Into Gold nevű zenekar a Ministry basszusgitárosának, Paul Barkernek volt a mellékprojektje, amely azonban csak két albumot jelentetett meg (Age Of Reason, Chicks & Speed: Futurism). Az első albumon szereplő Faster Than Light c. számhoz készült videóklipben Atkins mellett Reznor is feltűnik (gitározik).- 1990. Head Like A Hole videóklip
Az 1990 márciusában megjelent "Head Like A Hole" videóklipben Martin Atkins is szerepel: ő a másik dobos Chris Vrenna mellett. További infók a klipről: a rendező Eric Zimmerman; a videó nem az eredeti dalhoz, hanem a "Head Like A Hole (clay)" c. remixhez készült.
- 1990. 1000 Homo DJs - Supernaut
Az Al Jourgensen (Ministry) által alapított projekt keretén belül csak két kiadvány jelent meg: 1988-ban az Apathy c. kislemez (amely még közreműködők nélkül készült), és az 1990-es Supernaut c. EP. Ezen az EP-n működött közre énekesként Trent Reznor is, olyan zenészek mellett, akik bár az albumon álnéven szerepelnek, a legtöbb tagról tudni lehet, hogy valójában kicsoda. A biztos tagok: Al mellett még két Ministry-zenésztárs: Mike Scaccia és William Rieflin, valamint Jello Biafra (Dead Kennedys); a nem biztos tagok: Jeff Ward / Paul Barker / Martin Atkins, és Pamela Manning / Patty Jourgensen.
Trent a "Supernaut" c. Black Sabbath feldolgozás eredeti verzióján hallható, amelyet azonban Reznor akkori kiadója, a TVT jogi kifogások miatt nem engedett kiadni. A hivatalos történet (és saját elmondása) szerint Jourgensen ezért újravette az éneket, így végül nem Reznor, hanem az ő éneke került az albumra. Létezik azonban egy olyan verziója a történetnek, amely szerint Jourgensen nem vette újra az éneket, hanem csak eltorzította Reznor hangját, hogy ne lehessen ráismerni, ezek szerint tehát az eredeti, Reznor-féle ének hallható az 1990-es albumon. Ami viszont biztos: hogy a Reznor-féle verzió hivatalosan csak később (1994-ben), a Wax Trax! Black Box gyűjteményen jelent meg.
A "Supernaut"-ot Reznor élőben is előadta néhányszor a RevCo-val töltött turnén. [Erről infók: lásd a Skinny Puppy kapcsán.]
- 1990-1991. Pigface
Az 1990-ben Atkins és William Rieflin (Ministry) által alapított industrial szupercsapat tagja volt egy ideig többek közt Trent Reznor és Chris Vrenna. A Pigface-ről még tudni érdemes:
- A NIN által később a Broken EP-re átdolgozott "Suck" c. szám eredetileg egy 1990-ben született Pigface szerzemény, amely még abban az évben, a Gub c. albumukon meg is jelent. A dalt Trenttel közösen írta 3 akkori Ministry-tag: Martin Atkins, Paul Barker és William Rieflin. (Steve Albini pedig a szám felvételében működött közre.) [Az eredeti "Suck" jelenleg is meghallgatható a Pigface MySpace oldalán.] A "Suck" élőben is elhangzott, sőt kiadványokon is megjelent a Reznorral előadott Pigface dal, mivel Trent és Vrenna (bár Atkins elmondása szerint csak két koncert erejéig) 1991-ben részt vettek a Gub c. albumot kísérő "Welcome to Mexico... Asshole" c. turnén is. A turnéról koncertalbum is megjelent (azonos címmel), valamint a "Son of a Glitch" c. Pigface DVD-n is látható, ahogy Trent és Nivek Ogre (Skinny Puppy) együtt éneklik a "Suck"-ot. [Képek: lásd a Skinny Puppy kapcsán.]
- 1992. Broken
Az 1992. márciustól augusztusig felvett Broken EP-n Martin Atkins dobosként működött közre a "Wish" és a "Gave Up" c. számokban (Chris Vrenna mellett).