Nine Inch Nails The Hungarian Fansite

Pénteken kicsit később, 4 körül értünk a Gasometerhez, de a várakozás, a sorbanállás ugyanúgy zajlott, mint előző nap. Ismét elhúzott egy fekete busz mögöttünk, amire mindenki odafordult. Ismét megjelent néha Brandi, és ismét telt-múlt az idő, 5 óra lett és 6 óra, de semmiféle soundcheckre nem vittek be minket. Ami azt jelenti, hogy Vienna nem kapott se soundchecket, se Year Zero-t, se pizzát, se teát.

Egy kicsit rosszul is esett, és nem is értem, hogy ezt hogy gondolták, hogy mi nem kapunk semmit. Pedig rengeteg rajongó volt itt a környező országokból, igazán szervezhettek volna az egyik napra valamit. Dehát ez van. Ezek után mindenki döntse el maga, hogy érdemes-e Spiral-tagnak lenni vagy sem.

Ismét 7 előtt engedtek be minket, ezúttal szervezettebb sorokban, bár, jut eszembe, első nap itt is húzták a szájukat a biztonsági emberek, mert valószínűleg ITT SEM világosították fel őket arról, hogy rendes jeggyel is be lehet lépni a klubtagoknak szóló bejáraton.Szóval a Spiralról ennyit.

De visszatérve péntekre: igyekeztünk a terembe, ahol most sokkal több hely volt még az első sorban is, így aztán be tudtam állni még én is az ELSŐ sorba, mégpedig KÖZÉPRE, egy kicsit Jeordie felé. Kicsit tartottam azért tőle, hogy itt fogok-e tudni maradni, vagy ki kell majd húzatni magam a biztonságiakkal, de elhatároztam, hogy csak legvégső esetben kérek külső segítséget. :D Aztán lassan megjöttek mögénk az emberek, és azon gondolkoztam, hogy világosban még teljesen békésnek néz ki mindenki, egy csomó pici, vékony csaj, stb., aztán amikor sötét lesz, mindenki megőrül, és ez az összeállt embertömeg hihetetlen erővel nyomul, és nyom minket előre a kordonnak.

Bár ez még Ladytron alatt persze nem történt meg, akkor még mindenki megmaradt békés, figyelő pozícióban. A Ladytron meg ugyanazt nyomta, mint eddig, bár én még mindig nem unom a számaikat, sőt.

Nekem a 2 bolgár dal a legnagyobb kedvencem, meg az International Dateline, meg a Destroy Everything You Touch. Szóval úgy szinte mindegyik. :) Viszont a hangosítással én megint nem voltam megelégedve. Lehet, hogy a hangfalak voltak túl messze az első soroktól, nagyon a színpad szélén, mindenesetre az ének (Ladytron és NIN alatt is) szerintem simán lehetett volna hangosabb.

A Destroy Everything You Touch előtt ismét felhívták Alessandro-t a színpadra, és vele adták elő a dalt. Teljesen jól láttam Alessandro-t, legalábbis pár pillanatra, amíg hátrament a szintihez, mert utána már NAGYON hátul szintizik, pedig az 1. sorban álltam, bakker! Nem lehet túl exhibicionista a srác. :) Mira megint megköszönte a NIN-nek a meghívást, a végén pedig, ha jól emlékszem, megint elég jókedvűen távoztak a színpadról - szerintem meg voltak elégedve a bécsi közönséggel.

A NIN előtt színpadbontás, átszerelés - megjelentek a roadok, és egyszer csak valami elrepül a mellettem jobbra lévő srác irányába: Jeordie roadja dobált ki pár pengetőt. Aztán persze hiába kértem tőle én is, akkor már nem dobott ki egyet sem. Mellesleg a srác mellettem szerintem szerzett még egy pengetőt, azt meg a NIN security főnök adta neki, akitől valami mást kért, de ő valami kicsit nyomott a kezébe - tök rendes pali, ő amúgy végig ott állt előttünk, és bólogatott a számok alatt. :D

De visszatérve a színpadi történésekre: Trent bábu, fények, füst, hangolás, vizek, setlistek, tamburinok, abból kihoztak vagy 5-öt. Ja és persze Trent elé leállítottak jópár mikrofont, és van egy srác, akinek az a feladata, hogy mindig feltegye az új mikrofont, ha az egyiket Trent eldobja/eldönti, stb. Meg csodálkoztam az egyik roadon, hogy milyen fiatal kissrác volt, szerintem 20 éves sem lehetett, ő volt, aki Trent cuccait pakolgatta. Aztán szépen lassan minden a helyére került, bár nekem soknak tűnt a várakozás, és a közönség is már tapsolt türelmetlenségében (mindkét napon).

Aztán amikor elkezdődött az intró, és a teljes füstben megjelent Jeordie a színpadon, akkor annyira sikítottak körülöttem, hogy nem is ismertem meg, hogy az intró a Pilgrimage (részlete) volt. De aztán gyorsan jöttek a többiek is - Alessandro (gitárral!) és mellette Trent. A Mr. Self Destruct-tal kezdtek, ami alatt az egész színpad annyira füstben és sárgás fényben úszott, hogy csak a körvonalaikat lehetett látni még elölről is. Meg persze megindult a hátulról jövő kordonhoz passzírozás, teljes erővel. Persze még mindig jobb volt, mint Londonban, amikor pár sorral hátrébb álltam, és az MSD alatt szinte halálfélelmem volt. Legalább most kaptam levegőt.

Úgyhogy miután szerencsésen túléltem az első számot (ami egyébként tejóég mekkora energiabomba...) tényleg kezdtem élvezni, hogy mindent látok, persze elsősorban Trentet - hihetetlen közelről. A Piggy [nagyon tuti a videó!] elején persze rögtön az jutott eszembe, hogy Trent valószínűleg valahova elénk fog lejönni a színpadról. Szerintem mindenki ezt hitte, de Trent egyszerűen megállt előttünk középen, nézegetett lefele, a biztonsági főnök már készítette neki a lejáratot, de aztán nem jött le. Máig sem tudom, hogy miért, eddig ez bevett szokása volt. Egyszer a földre dobta a mikrofont (hallatszik a hangfelvételen is! :P), aztán annyi.
(Ahogy elkezdődött a Piggy, egyből az jutott az eszembe, hogy Reptilian most milyen jó helyen áll, és Trent le fog menni középen, de nem. Egyszer csak átsétált oda hozzánk, Aaron oldalára. Fényképezni sem tudtam, mert az összes környéken álló csaj keze ott kapálózott az orrom előtt, és némelyek üvöltötték, hogy "gyere"- máig nem tudom eldönteni, hogy magyar vagy angol nyelven hallottam. Belevillant az agyamba, hogy talán itt fog lejönni, de nem csodálnám, ha a lányok hisztérikus viselkedése elvette volna a kedvét tőle, így a turné végére! És nem is jött le!)

A Heresy előtt meg az volt a legjobb, ahogy Aaron beszámolt az elején, hogy "one, two, three, four!" :D Vicces volt. Amúgy a Heresy nagyon tetszett most. Igaz, hogy teljesen más első sorból nézni egy koncertet, szóval ez is biztos sokat hozzátett az élményhez. De erről majd később. Egyébként valamikor még a koncert első néhány számai alatt elrepült egy vizesflakon a fejem mellett, a 2. sorba esett, valahonnan Jeordie irányából jött. Aztán nem sokkal később egy pengető is repült tőle, ami szintén a 2. sorban állók válláról esett le valahova. Szerintem Jeordie engem célozhatott meg. :D

A Heresy után jött a "You know what to do?!... MARCH!" vagyis a March of the Pigs. Ekkor már sokadszorra elcsodálkoztam azon, hogy Trentnek mennyi energiája van rohangálni, ugrálni, és még énekelni is. Tudtam, hogy ilyen lesz, de azt nem, hogy ezt közelről ennyire át lehet érezni. Egyszerűen teli volt energiával, nem csak a hangja, hanem a mozgása, az egész lénye. Eszembe sem jutott volna, hogy már 42 éves (lesz). Tényleg mindent beleadott. De nem csak ő, mert Aaron is sokszor átjött a mi oldalunkra, úgyhogy rajta is láttam, hogy ma ő is elemében van.

Egyszer pl. annyira hirtelen lendülettel jött, hogy azt hittem kiugrik ránk (lehet, hogy ő is?:D), de aztán mégis megállt. Meg olyat is csinált, hogy kiállt gitározni az oldalt lévő hangfalra (vagy valami ládára), amire még Trent is felfigyelt, és ránézett, hogy mit csinál ott ez az őrült. :D Egyébként Jeordie is egész sokat mozgott, persze csak magához képest. :) Szóval a MOTP alatt már vártam, hogy Aaron mikor ugrik ránk (mindig kb. oda szokott ugrani, ahol most éppen álltam), de csak nem jött.

Aztán a szám végén egyszer csak kivetette magát a MÁSIK oldalra, pont oda, ahol nika is állt. :) Egész jól láttam az akciót, de pár pillanat alatt kiszedték, aztán visszapakolták a színpad előtti ládákra. Kicsit láttam is rajta, hogy még benne volt az ijedtség, mert gondolom biztos parázik ő is az ilyen kiugrások előtt. Azért a színpad egyáltalán nincs közel a közönséghez (nem is tudott most olyan távolra beugrani), ezen kívül meg nem csak a rajongókra, hanem rá is balesetveszélyes egy-egy ugrás.

(Most már tudom, hogy milyen érzés, ha Aaron beugrik a rajongókhoz - számomra meghatározta az egész koncertet, egyszerűen feldobott!!! Koncert előtt a mellettem álló ismerősökkel éppen megbeszéltük, hogy nagyon messze van a színpad, így WAN biztosan nem ugrik Bécsben.

Arra meg főleg nem számítottam, hogy oda ugrik hozzánk... nem is figyeltem. Már csak azt vettem észre, hogy repül, és iszonyat sebességgel közeledik felém a csukája. Gondoltam, most biztosan lerúgja a fejem... de szerintem a rajongókra sokkal jobban figyel, mint arra, hogy neki milyen lesz a landolás.

Aztán reflexszerűen kaptam el a gitár zsinórját, mert a nyakamnak feszült. Amikor megmarkoltam, és elhúztam a nyakamtól, szinte rögtön éreztem, hogy elkezdik visszahúzni a tömegből. Hátra néztem, és láttam, hogy kb. a 4-5 sorig tudott beugrani. Természetesen nem hagyhattam ki... hanky lenyúlás, vagy intim helyek tapogatása eszembe se jutott... annál sokkal jobban tisztelem őt. Nekem a bal combja jutott, azért is nyújtózkodnom kellett egy kicsit.

És hogy konkrétan milyen érzés volt? Vastag anyagból van a farmerja... :P Na, jóóó! Nagyon jó érzés volt, hogy megérinthettem, és nagyon jó visszagondolni rá! Ez érthető is, mivel nem titok, hogy kifejezetten North-fan(atikus) vagyok!!! Mindenesetre nagyon jól jött, hogy éppen a turné "utolsó" koncertjén történt ez! :)

A Closer alatt is volt egy olyan érzésem, hogy Trent esetleg lejöhet a színpadról, de most sem tette meg. Viszont ehelyett más érdekes dolgokat művelt. Pl. egyszer odament Jeordie-hoz (ha jól emlékszem a Closer alatt volt), de Jeordie nem vette észre, hogy Trent ott állt mögötte. Trent hirtelen elkapta hátulról, Jeordie erre összerezzent (szabályosan megijedt szegény! :D), aztán amikor Jeordie épp vokálozott, akkor Trent odatartotta a torkához a saját mikrofonját is, Jeordie erre mindenféle grimaszokat vágott. Egyébként Jeordie elég sokat nézegetett le a közönségre, bár nem sokat tudtam leolvasni az arcáról, viszont akárhányszor ránéztem, mindig nevetnem kellett. Nem rajta, hanem.a tekintetén. :D

Meg Alessandro is nézegetett néha a közönségre, párszor elkaptam a tekintetét. Egyébként érdekes, mert ugyanez Trentnél nem volt meg, hiába figyeltem sokkal jobban az ő gesztusait. Valamilyen szinten kommunikált a közönséggel, de messze nem annyit, amennyit gondoltam. Nem is csak arra gondolok, hogy megint nem mondott a számok között szinte semmit, hanem éneklés közben pl. alig nézett a közönségre. Végig arra koncentrált, hogy tökéletes legyen, amit csinál. És tökéletes is volt.

(Azt hiszem, itt kell megjegyeznem, hogy nekem azért is volt fantasztikus élmény ez a második bécsi koncert, mert itt szemkontaktusba keveredhettem a zenekar tagjaival - így főleg Aaron és Trent, egy kicsit Jeordie, amikor átjött hozzánk, és Alessandro is többször nézett a másik oldal felé... Ezen a napon kifejezetten keresték a rajongók tekintetét.

Ezért is mondtam Reptiliannak, hogy Aaron "hagyta magát" fényképezni. Korábbi koncerteken úgy tűnt nekem, hogy nem nagyon díjazza a rajongók fényképezgetését, és különben is előszeretettel menekül a hajtömeg mögé. Mondjuk, előfordulhat, hogy szimplán hülyének nézett, hogy miért készítek annyi képet... mivel senki sem tudhatta, hogy éppen "dolgozom"! Ezen az estén szerencsére még Trent is sokszor ott produkálta magát az orrom előtt... próbáltam is képet készíteni, de ha átjött, akkor a csajok...
éljenek a rosszul sikerült fényképek!)

A The Becoming-nak nagyon örültem, és talán ennél kezdtem felfogni a koncert eddigi eseményeit. Egyébként fényképezni még mindig nem tudtam, mivel ahhoz elő kellett volna venni a fényképezőt a zsebemből... Ami ekkor még elég lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Meg aztán eléggé lefoglalt a látvány.
Nem nagyon részletezném, mit értek ezen, mindenki értsen alatta azt, amit akar. De ha megnézitek a legjobb felbontású fényképeket erről a koncertről, akkor kb. azt látjátok, amit én láttam - csak én három dimenzióban.

Aztán jött egy olyan sorozat, hogy Last, Wish, Gave Up, szóval csak az utánuk következő Help Me I Am In Hell volt az, ahol lehetett egy kicsit pihenni. Bár én nem bántam, hogy ilyen feszített a tempó, igaz, hogy a biztonságiak csak kb. a koncert közepétől kezdve osztottak nekünk vizet, ezen kívül folyamatos volt a szörfözés hátulról, ami azt jelenti, hogy minden mozgalmasabb számra jutott vagy 3-4 ember, akit fölöttünk szedtek ki a tömegből. De ezt legalább normálisan intézték a biztonságiak.

Egyébként Trent is dobált ki vizeket, egyszer pl. telibe fröcskölt minket, aztán egyszer éppen hátul állt, és onnan próbált kicsúsztatni a földön egy flakont, de nem sikerült neki, mert még a színpadon az egyik monitornak vagy minek csapódott. :D Viszont egyszer tényleg sikerült neki (majdnem) eldobnia hozzánk (szintén hátulról), de akkor meg a biztonsági srác mellé esett a palack, amit aztán végül a mellettem álló szerencsés kapott meg. :)

(A Trent a másik szélére is dobálta a vizespalackokat, az egyik Aaron képemen látszik is. Ott nem a képminőség szarabb az átlagnál, hanem Trent éppen kidobta a flakont, rendesen eláztatta a fényképezőmet is. Aaron flakonját meg a mellettem álló magyar csaj vetette fel az egyik biztonságival, de én is ittam belőle :P, viszont narya csak utána mondta meg, hogy Aaroné volt :)

Az Eraser után jött a koncert érdekesebb része, olyannal indítva, hogy Reptile. Az intrónál Trent és Jeordie megtárgyaltak valamit, amit pont felvettem videóra, aztán amikor Trent énekelni kezdett volna, az előttem álló biztonsági csávó odalépett elém, magyarázott valamit, és rátette a tenyerét a kamerára, kicsit durva módon tudatva ezzel, hogy nem szabad videózni. Hát ezt igen érdekesnek találtam, mivel a körülöttem állók folyamatosan videóztak, fényképeztek egész addig. Úgyhogy én sem adtam fel olyan könnyen, ennek köszönhetően többször is rám szólt a srác, de máig nem tudom, miért csak én szúrtam neki szemet. (Arra gondoltam, hogy esetleg igaz lehet, hogy csak bizonyos - az enyémnél alacsonyabb - felbontású fényképezőket engedhetnek?) Mindenesetre ez az incidens eléggé felbosszantott, úgyhogy a továbbiakban megpróbáltam minél feltűnésmentesebben videózni... Egyébként a Reptile most sokkal jobban tetszett (még ennek ellenére is), mint Londonban.

A La Mer alatt megint próbáltam arra figyelni, hogy Aaron mit produkál ezúttal, de most nem volt semmi bénázás, bár Trent most is mintha rázta volna a fejét. Nem tudom, az minek szólt (Trent gyakran rázza a fejét a számok közben. Szerintem North Boy most csont nélkül játszotta el a számot, hibátlan volt!).

Az Into The Void elejéből egész sokat sikerült videóra vennem, de a legjobb részt meg pont nem, a tamburinos őrületet. Pedig onnantól volt igazán élvezetes a dolog. És még valaki képes olyat írni, hogy Trentnek el kéne hagynia a tamburint. Bah. Egyébként a szám végén a tamburin valahol jó bent landolt a közönségben.

A No, You Don't megint állati jól szólt. Egyébként amellett, hogy hihetetlen, mennyi energia sugárzott az egész zenekarból, többször előfordult, hogy felfigyeltem Trent érdekes színpadi mozgására: pl. a csípőtekergető mozdulataira, amiket leginkább homoerotikusnak jellemeznék, amivel persze semmi baj nincs, sőt. :) Emellett nekem meglepő volt a kinézete, megjelenése is, mármint csak abból a szempontból, hogy minden ruhadarab csak úgy feszült rajta. (De mindenki döntse el maga, hogy ezzel pl. vajon mire/kire/kikre akar hatni...) Egyébként már egyáltalán nem az a kigyúrt állat, mint a With Teeth-turnék idején volt, szerintem most kifejezetten arányos a testfelépítése, arról nem is beszélve, hogy korántsem egy nagydarab ember. Úgyhogy mindent összevetve, szerintem kifejezetten jól nézett ki. (Egyetértek!!!)

A NYD után kezdődő intrót eltelt egy kis idő, mire felismertem. Ismerős volt, tudtam, hogy valami régi szám, de abszolút nem gondoltam, hogy valaha is hallom a Get Down Make Love-ot élőben. Úgyhogy eltelt egy kis idő, mire hittem a fülemnek. Számomra ez volt a koncert csúcspontja. Pontosabban itt kezdődött, mert miután Trent valami olyasmit mondott, hogy itt van még egy kis "old shit for you", és belekezdtek a Down In It-be, akkor azt hiszem magamon kívülre kerültem. :D

Komolyan azt kell mondjam, ez alatt a 2 szám alatt éreztem magam a legjobb Nine Inch Nails koncerten a 6 közül. Egyrészt, úgy mentem ki Bécsbe, hogy a DII-et még hallanom kell, amit meg is kaptam, de hogy ilyen intenzíven, az arcomba, arra nem számítottam. Másrészt, egy Get Down Make Love kíséretében?? Na ezek azok a pillanatok, amikre nincs szó, azt hiszem.

Egyébként Trent olyanokat csinált - azt hiszem a DII (vagy még a Closer?) alatt -, hogy egyszer csak a lába közé szorított egy vizes flakont, és hirtelen kilőtte belőle a vizet az első sorra, aztán ugyanezt megcsinálta mégegyszer, jobb oldalra is. Ez persze nem új szokása, de érdekes volt közelről megfigyelni az esemény részleteit, meg hallani az akció után a sikításokat. :D

A DII után jött a Hurt, amit egészen elöl énekelt Trent, legalábbis, mintha eddig mindig inkább a háttérből adta volna elő. (Vagy az is lehet, hogy most én voltam szokatlanul elöl.) Mindenesetre furcsa volt ilyen közelről figyelni ezt a dalt, azt gondoltam, hogy biztosan meghat, de semmi újat nem nyújtott. De lehet, hogy csak én voltam vele így. Persze ez semmit nem von le a dal érdemeiből, csak pl. én nem vagyok benne biztos, hogy ezt minden koncerten játszani kellene. (Na igen, de ki vagyok én, hogy ezt megmondjam? :P)


(A Hurt-öt a legtöbben hallani szeretnék, ha már egyszer elmennek koncertre. Gondolom, nem mindenki jut el 4-6 koncertre egy turné alatt. Szerintem a szám kifejezetten szépen szólt ezen az estén... szép volt a közös ének. Engem egyedül a beszélgetés/nevetgélés, a taps és a bekiabálások zavartak! Olyan jó lenne egyszer csakúgy szépen végig énekelni Trent-el.

Egyébként, én most a szám alatt is figyeltem, hogy mit produkál a közönség... a koncerteken ez a kritikus pont, amikor Trentet nagyon meg tudja viselni a rajongók viselkedése. Mindenesetre megint teljes áhítattal hallgattam (volna) végig ezt a dalt - mivel én még zsenge lánykoromban hallottam először ezt a számot, és még mindig nagyon jó élőben hallani -. Egy "kicsit" hülyén éreztem magam, amikor a szám végén összenéztem Trentel. Egyből zavarba jöttem... "úristen, látja, hogy nem visítok, nem őrjöngők!"... sőt nem is tapsoltam. Csessze meg! Még mindig elszomorodom, amikor ezt hallgatom. Remélem, azért látszott, hogy szeretem, ahogy énekli.)

A The Hand That Feeds és a Head Like A Hole alatt még mindenki ugrálhatott egy utolsót, aztán megint komolyabb törés-zúzás nélkül maradtunk, illetve egyedül Aaron volt, aki még rosszalkodott egy kicsit a gitárjával, meg ismét hintázott az erősítőn. Ezt még megvárta Jeordie, aztán amint ment kifelé, és levette a gitárját, feltartotta egy darabig, majd egyszerűen elengedte, az meg csattant egy nagyot előttünk a földön. Állítólag Alessandro is csinált valami érdekeset a szintivel, de azt nem láttam. Aztán kiürült a színpad.
Jeordie gitárját még megpróbálta egy srác elkérni, de nem adták neki oda (természetesen). De amit tényleg nem értek, hogy miért nem adtak ki egy setlistet sem. Pár pengetőt, meg dobverőt dobáltak ki ezen a napon is, de jóval kevesebbet, mint csütörtökön, most úgy tűnt, jobban kellett sietniük.

Úgyhogy a biztonságiak megint húzták ránk a szalagjukat, hogy a kijárat felé vegyük az irányt. Még a keverőpultnál nézelődtünk azért egy darabig, bár már ők is siettek összepakolni. Egyébként itt ki volt ragasztva egy AIR logó - talán az egyetlen, amit Bécsben láttam (néhány pólót kivéve).

A folyosón aztán ahogy járkáltunk erre-arra, összefutottunk egy sráccal, akinek az oldalán ott lógott az egyik tamburin, amit Trent (vagy egy road) dobott ki, sőt, kiderült, hogy a srácok is magyarok, de hát hiába kértem tőle szépen, hogy adja már nekem a szerzeményét, nem volt hajlandó. :) De legalább megcsörgettem. :) Amúgy tökjó kis hangszer.

Aztán még mielőtt hazafele indultunk volna, elsétáltunk a Gasometer hátsó bejárata felé, ahol már korábban is láttuk a Beat The Street feliratú buszokat. Persze már több rajongó is álldogált itt, többnyire poszterrel a kezében, akik gondolom arra vártak, hogy majd letámadják a zenekart egy aláírásért. Nem tudom, végül mennyi szerencséjük volt, szerintem nem sok. Mi nem sokat vártunk ott, illetve mi csak fentről néztük, ahogy a kamionokba pakolják a cuccokat. Csodálkoztam, hogy milyen gyorsan összepakoltak, dehát végülis lehet, hogy ez mindig így megy náluk. Elvégre, gondolom minél előbb át kellett érnie a felszerelésnek Milánóba...

Nekik nem sok pihenés jut a turné állomásai között. Igaz, a munkásoknak ez a dolguk, a zenekarnak szintén, de azért én pl. rendesen kifáradtam mind a londoni, mind a bécsi koncertek után, pedig nem is én álltam a színpadon. Amikor hazaértem Bécsből, másnapra kikészült a torkom, és belilult mindkét karom, ott, ahol támaszkodtam a kordonnak, ill. tartottam magam mögött a tömeget... De igazából ezek a "mellékhatások" teljesen lényegtelenek.

A lényeg nem az, amit a koncertektől "fizikailag" kaptam. Hanem azok az apró jelenetek, mozzanatok, amiket bár próbáltam visszaidézni és leírni, de igazából úgyis csak a fejemben tudtam rögzíteni. Úgyhogy ott van extraközelből a Somewhat Damaged, és a Mr. Self Destruct, ott van Trent tekintete a Ruiner alatt, tamburinos akciója az Into The Void-ban, ott van Aaron hirtelensége, Jeordie pókerarca, ott van az a dög The Big Come Down, meg pl. a Dead Souls. És persze a felejthetetlen Get Down Make Love - Down In It páros. Többek között...


Setlist:

Pilgrimage
Mr. Self Destruct
Piggy
Heresy
March Of The Pigs
Closer
The Becoming
Last
Wish
Gave Up
Help Me I Am In Hell
Eraser
Reptile
La Mer / Into The Void
No, You Don't
Get Down Make Love
Down In It
Hurt
The Hand That Feeds
Head Like A Hole