Nine Inch Nails The Hungarian Fansite

Az utolsó koncertre már "időben" mentünk oda az Academy-hez, még 5 óra előtt, de hiába. A négy nap közül egyedül 8.-ra szerveztek a Spiral-tagoknak valami exkluzív dolgot. Szóval megint várhattunk órákat kint, aztán még egy órát bent...

A Ladytron előtt láttam Alessandro-t ügyködni hátul a színfalak mögött, de ezen a napon már nem lépett fel velük. Viszont a Ladytron énekesnője (Helen) folyamatosan felénk nézve énekelt, ami érdekes volt, lehet, hogy észrevette, hogy értékeljük a zenéjüket? :)

Amire még emlékszem, hogy ezen a koncerten valahogy máshogy állították be a hangzást (vagy kevesebb volt az ember a teremben?), mert nagyon erős volt a basszus már a Ladytron alatt is, és a NIN alatt is. Szabályosan zengett az összes belső szervem tőle, bár egy idő után meg lehetett szokni. A Ladytron megint megköszönte a NIN-nek a meghívást, egyébként úgy emlékszem, ezen a napon jobb fogadtatásban volt részük, mint eddig.

Aztán a NIN előtt a szokásos pakolászások, szokásos emberek, szokásos zenék, pontosabban, azt hiszem, ekkor volt, hogy amikor kihozták a roadok a Trentnek hátul lerakott vizes palackokat, akkor az egyik véletlenül kiöntötte az egyik vizet, a másik meg ezért jól lelocsolta vele, szóval ők is elszórakoztak egymással. :) (Igen, az utolsó napon mindenki - kivéve Aaront - kifejezetten feldobott volt. Ezen kívül, azt is láttam, amikor Josh és Aaron technikusa a hátsó bejáratnál összefutva boxolni kezdett! :)

Ezen az estén szintén jó helyen álltunk, ismét a 2. sorban, Aaron oldalán. És már a koncert elején kaptunk valami különlegeset: a Pinion előtt a The New Flesh is elhangzott, vagy annak egy részlete legalábbis. A Terrible Lie-t az volt az érzésem, hogy először hallom, pedig már elvileg játszották egyszer.

Egyébként most sokkal nagyobb volt a nyomás elöl, mint mondjuk 8-án, az első néhány számnál nem is tudtam elővenni a fényképezőt, viszont megint jól láttam, úgyhogy inkább a koncertet élveztem fényképezés helyett. A You Know What You Are?-nak azért örültem, mert alig kaptunk WT-es számokat, én pl. szívesen megnéztem volna még jópárat (WT, BYIT, RWIB, TLBTB), dehát az az előző turné anyaga volt, most érthető, hogy nem erőltették. Csak nekem akkor is hiányzott.

A Sin is most tetszett jobban, szintén olyan volt, mintha először hallanám, és tudom, hogy csodálkoztam is, hogy milyen jó kis koncertnóta ez. A March of the Pigs a négy koncert közül szintén talán most volt a legjobb, pedig Aaron nem is ugrott a közönségbe. A sok közös éneklés miatt tetszett talán most a legjobban, ami után Trent hozzátette, hogy "everything is not alright".

Egyébként Aaron ezen az estén elég sokat járkált át a másik oldalra, viszont még így is belőle láttunk a legtöbbet, most pl. valami hatalmas nyaklánc is lógott a nyakában, ami eddig nem tűnt fel. Meg vele kapcsolatban még annyit, hogy szerintem ő szenvedhetett leginkább a melegtől/füsttől, mert néha úgy tűnt, hogy mindenből elege van, de azért tisztességgel végignyomta a koncertet, sőt, azért ő ugrál a közönségbe is, szóval respekt.

A másik tisztességes teljesítményt (persze Trenten kívül) Josh nyújtotta, annak ellenére, hogy rajta is sokszor látszott, hogy teljesen kivan, és róla is rendesen ömlött a víz. Jeordie-ból és Alessandro-ból sajnos nem sokat láttam, meg aztán le is kötötték a többiek a figyelmem.

A The Frail / The Wretched megint tökéletes volt, és ekkortájt kezdett ez a koncert is igazi NIN koncertté válni, olyanná, amit nem csak mi élvezünk. A The Beginning Of The End-et meg minél többet hallom, annál jobban tetszik élőben. Egyébként ez volt az a szám, amikor beengedték a fotósokat a színpad elé, semelyik másik koncerten nem láttam, hogy lettek volna fotósok. És talán 1-2 szám alatt fotózhattak csak.
A Heresy-ben meg a "will you die for this?" lett a kedvenc részem a koncertek miatt.

Closer, Burn, Gave Up: ezek alatt, meg főleg ezek után arra figyeltem fel, hogy bár Aaronnak nem volt túl jó hangulata aznap, Trentnek viszont annál inkább. A négy koncert közül ezen pörgött leginkább, sőt, nem csak pörgött, hanem még néha mosolygott (!!!) is, bár főleg hátrafele, Joshra, de most többet járkált, többet nézelődött oldalra is, mint eddig.

Nem tudom, miért, arra gondoltunk nikával, hogy biztos a tegnapi La Mer után jól lebaszta Aaront, úgyhogy biztos megkönnyebbült, de ez csak a mi magyarázatunk a dologra. :D

(Ezen a napon Trent tényleg nagyon felpörgött. Feltűnően bejárta az egész színpadot -amúgy, 10-én töltött először több időt az Aaronos oldalon, igaz, akkor volt mellettünk egy szép kis feka csaj :) - volt csipőből/faroktól vízlocsolás is, de nekem nem éppen ezért volt lenyűgöző az utolsó napon.

A koncert második felére az előttem álló csaj kidőlt, úgyhogy előre "mehettem" a kordonhoz! Élmény? Bejutni semmiképp! Ahogy kihúzták előlem a pici csajt - persze menni akartam a helyére - , DE fasza, amikor jobbról/balról ki akarnak zárni, hátulról meg be akarnak nyomni a megüresedett helyre. Rövid ideig azon kellett küzdenem, hogy egyáltalán talpon maradjak. Utána meg legtöbbször azért, hogy nehogy teljesen szétkenjenek a kordonon. Ettől függetlenül, nagyon jó volt! Mindent/mindenkit láttam. Mindenféle "nedves bugyis" csöpögés nélkül azt kell mondjam, hogy Trent magnetikus tud lenni, amikor beindul. Le sem tudtam venni róla a tekintetem.)

Azt hiszem, a Heresy alatt kezdtem kifelé támolyogni a mosh pitből, a kijutás még jobban kifárasztott, aztán valahol megint Aaron előtt kötöttem ki, ahol már levegőt is kaptam, úgyhogy már csak a vízhiánytól szenvedtem.

A March of the Pigs-t tehát már innen néztem, de kijutva az életveszélyből legalább láttam is valamit a színpadból. Amúgy tiszta jó, amikor Trent hagyja a közönséget énekelni, ez az utolsó 2 koncerten többször is előfordult, sokkal jobban szeretem az ilyesmit, mint az ütemre tapsolást - ha kell, ha nem.

A Closerről csak annyit mondanék, hogy a The Only Time breakdown egyszerűen fantasztikus benne, nekem ez az a rész, amiért érdemes újra és újra hallani. A The Becoming megintcsak meglepetés volt, próbáltam belőle videózni, úgyhogy nem is tudtam közben teljes mértékben a dalra figyelni. :D Ja, de egyébként ebben viszont - kivételesen - tetszik a tapsolás.


Help Me I Am In Hell, majd Eraser: ez alatt szinte egyáltalán nem tudtam figyelni, mert rám támaszkodott, sőt, inkább rám mászott egy részeg pasi hátulról, nem tudom mit akart, de szabályosan belém kapaszkodott, hogy állni tudjon, de szerencsére le tudtam magamról vakarni, aztán másokra is ugyanígy ráakaszkodott, végül valahogyan kitántorgott a tömegből, pedig már ott tartottam, hogy szólok a biztonságinak, hogy vegyék már ki.

Egyébként ezen a napon rengeteg embert emeltek ki a tömegből, sokan szörföztek is, meg sokan kérték is, hogy kivegyék, mert nem bírták. Nekünk az volt a szerencsénk, hogy elöl álltunk, ezért kaptunk levegőt, bár vizet mi sem nagyon, mert az aznapi biztonsági nagyon béna volt, és hiába kértünk vizet, alig adott - sajnos nem a kedvenceink voltak utolsó nap.

Viszont még egy érdekesség: az utolsó (asszem 2) koncerten már láttam Rob Sheridant is elöl mászkálni, aztán a koncert közben szinte végig oldalt, az előttünk lévő hangfal mellett guggolt, és onnan fotózott, de úgy, hogy közben bólogatott a zenére, meg énekelte a számokat. Csak addig állt meg a nagy bólogatásban, amíg kattintott egy képet, aztán újra járt a feje. Vicces látvány volt. :)

De visszatérve a setlistre: ami számomra a koncert (sőt, talán mind a 4 koncert) csúcspontja volt: a The Fragile. És pont ez az, amire azt mondtam volna, hogy biztos nem lesz semmi hatása rám, annyiszor hallottam, meg amúgy is... és mégis. Nem hittem a szememnek/fülemnek. Sokkal többet kihoztak belőle élőben, mint valaha gondoltam volna. Eszméletlen volt.

És nem csak hangban, hanem látványban is. Lehetett volna giccses is (amitől féltem), de teljesen visszafogott volt, és úgy nyílt ki a végére, hogy ha csak ezt az egy dalt játszották volna, akkor is érdemes lett volna ott lenni a koncerten.

A Wish után meg jött (volna) a Survivalism, de előtte kisebb szünet, Trentnek volt valami gitár gondja, még mondta is, hogy egy másodperc, aztán hátul szereltek valamit rajta, utána visszajött, hogy oké, rendeződtek a dolgok, de most meg elfelejtette mit akart mondani, úgyhogy akkor jöjjön az új albumról egy szám. Elkezdték a Survivalism elejét, de valami megint nem stimmelt, Trent hátrafordult, és láttam, hogy intett Josh-nak, hogy "stop!", akkor mindenki abbahagyta, Trent meg megszólalt: "hey sometimes we fuck things up, alright?!" :D

Én az egészben azt furcsálltam, hogy Trent egyáltalán nem borult ki, pedig ilyenkor már mindenfélével fenyegetőzött régebben (WT turné). Ezért is gondolom, hogy jó kedvében lehetett aznap. Sőt, még olyat is csinált egyik számnál, szintén hátrébb, valahol Josh felé, hogy lassított mozgásban lépegetett pár lépést, nem tudom miért, de mindenesetre viccesnek találta ő is, meg Josh is. :D

A Suck is kifejezetten jól sikerült, ezért is jó több koncertre menni, mert így legalább van összehasonlítási alapom, és tudom, hogy milyen, amikor tényleg jól sikerül egy-egy dal. Igaz, a következőt csak egyszer hallottam, de már annak is örültem, mert már majdnem lemondtam róla: Down In It.


Ez volt az egyik dal, amit a legeslegjobban vártam (már az 1. koncert óta). Bár ettől is túl sokat vártam (még mindenképp látnom kell élőben!), azért voltak benne olyan pillanatok, amik miatt emlékezetes volt: pl. Trent átjött Aaronhoz, és vizet locsolt felénk (szokás szerint a lába közt fogva a flakont...), meg amúgy az egész színpadon összevissza rohangált. Aaron meg a végén hirtelen kiugrott a közönségbe, amikor senki nem várta. Igaz, hogy megint középre ugrott, nem felénk, én meg csak azt láttam, hogy megint nagy ujjongás, és már szedték is ki. De egyébként nem tudom, hogy tud ekkorát ugrani, mert elég messze van azért a színpad... ő meg pillanatok alatt csak úgy kiveti magát jópár méterre, hát nem őrült?? :D

A Hurt alatt mind a 4 nap egész szépen énekelt a közönség, csak a tapsolás nem kéne, és még szebb lenne. Aztán The Hand That Feeds és utána még egy utolsó meglepetés: Starfuckers, Inc.!
Na, erre végképp nem számítottam, tudtommal mostanság nem nagyon játsszák, pedig szerintem kifejezetten koncertnóta. Úgyhogy én nagyon örültem, hogy hallhattam élőben (Jessssz! Én is nagyon örültem neki!)

Az utolsó Head Like A Hole meg szerencsére csak egy rövid időre az utolsó, amit hallottunk tőlük. Trent úgy köszönt el, hogy "see you in the summer", úgyhogy ezek szerint még Bécs után is remélhetünk valami visszatérést. :)

Aaron egyébként most nem tört gitárt, gyorsan lement a színpadról, pedig jó lett volna legalább most egy gitárdarabkát hazavinni, szóval kicsit csalódtam Aaronban, meg kell mondjam. :P.

Mindenesetre, ahogy ott álltunk, és felkapcsolták a villanyt, és elkezdődött a Six Different Ways a The Cure-tól, egyszer csak valami felénk repült, és a lábamra esett, amire azt hittem, biztos egy üres vizesflakon, és nem is nagyon kerestem, hogy mi az, amikor a mellettem álló csaj hajolt is rögtön le érte - egy dobverő volt, amit ahogy megláttam, én is felkaptam, így ketten húzgáltuk a két végét egy darabig, ő erősködött, hogy ez az övé (na persze, kb. az utolsó szám alatt tolakodott mellém, és amúgy is az én lábamra esett :P), aztán mivel látta, hogy én sem engedem el, végül ő engedett, és nekem "adta" a dobverőt.


Hát így szereztem, tudom, hogy nagy szerencsém volt, hogy a csaj gyorsan átengedte nekem, dehát egy pengető esetében én is ugyanezt csináltam, úgyhogy azt hiszem, megérdemeltem ezt a dobverőt. :D

Utána még nézelődtünk egy darabig, láttuk Robot, sőt akár meg is szólíthattuk volna, bár éppen beszélgetett valakivel, a hátán meg ott virított az AIR logó. Egyébként meglepődtünk kicsit, azt hittük, Rob magasabb fickó. Viszont meg kellett állapítanunk, hogy élőben is "elég" helyes a srác. :)

Aztán ismét sürgettek minket a biztonságiak, úgyhogy el kellett hagynunk a termet. Egyesek még bemehettek afterparty-ra, ami egyébként csak utolsó nap volt, akkor viszont elég sokan kaptak belépőt. De az ottani történésekről már másnak kell beszámolnia, a mi esténk innentől a szokásos éjszakai utazgatással telt. Az utolsó koncert viszont ismét volt annyira jó, hogy elégedetten mentünk haza.

Végezetül annyit, hogy bár nem jutottunk be egy soundcheckre vagy afterparty-ra sem, alapvetően meg voltam elégedve ennyi élménnyel is. Sőt, eltart egy darabig, mire minden a helyére kerül bennem.

Pl. már most máshogy látom a 10.-ei koncertet, miután meghallgattam felvételen is. Valószínűleg sokban befolyásolta a koncert(ek) megítélését a közérzetem, vagy az, hogy hogyan választottam meg a helyemet a koncert elején. Ezért előfordulhat, hogy ha majd DVD-n visszanézem valamelyik (remélhetőleg mindegyik) londoni koncertet, akkor egész más lesz a benyomásom. De ezért is volt érdemes ott lenni személyesen, mert tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, hogy amit felvételről láttam eddig, az milyen hatással lesz rám élőben, pontosabban, hogy lesz-e ahhoz hasonló élményem, mint amikor először láttam egy-egy Nine Inch Nails koncertfelvételt.

Most azt mondom, hogy még idő kell, hogy ezt meg tudjam ítélni, mivel amit felvételről lát az ember, azt sokkal könnyebben és gyorsabban feldolgozza, mert ott nincsenek olyan zavaró körülmények, amik személyesen elkerülhetetlenek (fáradtság, szomjúság, koncert közben zavaró viselkedésű rajongók, stb.), viszont az élő koncert meg sok olyan pillanatot nyújthat, ami miatt mégis megéri végigcsinálni. Persze ez gondolom mindenkinek evidens, aki koncertre jár, igazából csak azért emelem ki, mert én nem számoltam talán eléggé ezzel a fajta különbséggel. Ennek ellenére valóban voltak olyan pillanatok, amikre már most is azt tudom mondani, hogy megértek minden fáradságot.

Setlist:
Pinion
Mr. Self Destruct
Piggy
Heresy
March Of The Pigs
Closer (w/ The Only Time breakdown)
The Becoming
Last
Help Me I Am In Hell
Eraser
Reptile
La Mer / Into The Void
No, You Don't
Survivalism
Only
Wish
Gave Up
Dead Souls
Hurt
The Hand That Feeds
Head Like A Hole